Magyar leiras:

Barabás Miklós, a 19. század kiemelkedő festőművésze 1839-ben vette meg a Városmajor utca 44. szám alatti szőlőskertet, melyen már akkor is állt egy présház és egy pince. A festő 1840-ben saját tervei alapján építtette fel a klasszicista stílusú villát, melyet időközben bővített egy újabb helyiséggel. A villaépület alatt nagyméretű (bor tárolására alkalmas) pincehelyiség volt, amelyet föld alatti folyosó kötött össze a vincellérházzal. 1870-ben eladta a házat, amely ezt követően többször cserélt tulajdonost. Az épületegyüttes az új tulajdonosok igényének és ízlésének megfelelően változott, és a toldozgatások eredményeként az eredeti villaépület felismerhetetlenné vált.

Budapest XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata 2000-ben döntött a villa felújítása mellett. A tervezésre kiírt pályázatot Basa Péter építész nyerte, akinek a villa felújítási tervének készítésekor nagy segítséget jelentett az a Barabás-akvarell, melyen a művész saját villáját és annak kertjét örökítette meg.

Barabás Miklós, a XIX. század egyik legjelentősebb festője 1840-ben a zajos, piszkos Pesttől távol, a Városmajorban építtette fel saját tervei alapján híres villáját, amelytől 1870-ben vált meg. Az ott eltöltött harminc év a családi élet idilli hangulatát jelentette számára. Megfordult az épületben a reformkor szinte minden jelentős szereplője, köztük Bajza József, Toldy Ferenc, Vörösmarty Mihály, Erkel Ferenc is. De miért vált meg nagy festőnk a szeretett háztól, ahol gyermekei is felnőttek és mi lett a villával utána? Ennek járunk utána Barabás Miklós halála után 125 évvel.

Találkozási pont:
1122 Budapest, Városmajor utca 44.
Barabás villa
10:00 – 11:30

A séta maximális létszáma: 25 fő
Regisztrálni az alábbi e-mail címen lehetséges: hegytortenet@gmail.com.
A séta gyerekekkel is látogatható.

A program a Kulturális Örökség Napjai című programsorozat részeként valósul meg.
Az esemény weboldala: http://oroksegnapok.gov.hu/seta/1303