Magyar leiras:

Előadó:
Földváry Gergely történész, a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény vezetője

Időpont:
Szeptember 19. (csütörtök) 18:00-19:30

Helyszín:
Hegyvidék Galéria (1126 Budapest, Királyhágó tér 10.)

Az előadás ingyenes.
Regisztrálni az alábbi címen lehet: foldvary.gergely@hegytortenet.hu

Pesten és Budán a törökök kiűzése után számos keresztutat állítottak, amelyeket a húsvéti időszakban keresztény szokás szerint a budai és pesti lakosok gyakran felkerestek. A megmaradt régi keresztutak mellett vannak azonban olyanok, melyekről már csak írásos és néhány képi emlékünk maradt fenn.

Ilyen a Gellért-hegy egykori híres kálváriája és keresztútja is, melyet több mint 300 évvel ezelőtt is jártak már a pest-budai hívek. Már nem áll az egykori Józsefhegyen, a jezsuiták által 1692-ben épített kálvária, az Ágostonosok által 1707-ben állított kálvária kápolna, amit később az 1800-as években a ferences szerzetesrend kapott meg és végül 1900-ban pusztult el. Az enyészeté a Békásmegyer-Ófaluban az 1880-as években, és a Rákoscsabán 1893-ban álló kálvária is, de erre a sorsa jutott a 20. század elején a Széchenyi-hegyen épült kálvária is, amit az Isteni Szeretet Leányai Kongregációja állított és az államhatalom bontott le 1945-ben.

Az előadásban az eltűnt kálváriák lesznek bemutatva képekkel, térképekkel és mai helyekkel.