Magyar leiras:

A Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és a  Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ, Sándy Gyula építész születésének 150. évfordulója alkalmából nyitott közös kiállítást a Lóvasúton.

A kiállítás Sándy Gyula életművét mutatja be számos híres tervrajzán, dokumentumain és épületein keresztül, de kerületi kötődésére is nagy hangsúlyt fektet, miután Sándy Gyula pályafutásának több időszakában is alkotott a Hegyvidéken. Rokonai és barátai számára már a századfordulón tervezett nyaralókat Kútvölgybe, majd az első világháború után a frissen részvénytársasággá alakult Süss Nándor-féle Precíziós Mechanikai Intézet (a későbbi MOM) fő épületéhez készített bővítési terveket.

Legfőbb kerületi munkája pedig egyértelműen az 1923-25 között felépült budai Postapalota, mely egyúttal egész életművének is a legfontosabb alkotása. A különböző időszakokban készült tervekben Sándy különböző stílusok alkalmazásával csillogtatta meg tehetségét.